Ne csak a nyári kertet díszítse: fűszernövények, virágok szárítása

A fűszernövények szárítva is jó szolgálatot tehetnek.

null

A szárazvirág “készítésére” és a friss fűszernövény tartósítására már azok virágzásakor érdemes gondolni, hiszen a júliusban, augusztusban nyíló szépségek az őszi dekor részei is lehetnek, sőt akár már most díszíthetjük velük az otthonunkat – olvasható a Lakáskultúra cikkében. A fűszernövények persze frissen a legjobbak, de szárítva is nagyon egészségesek, arról nem is beszélve, mennyivel jobban járunk, ha a kamrából is elérhetőek, mintha a boltban kéne megvásárolnunk őket. A virágokat és fűszernövényeket bárhol tartósíthatjuk.

Szabad levegőn

A hosszú szárú kinyílt, de nem elnyílt vagy hervadt virágokat a felesleges levelek eltávolítása után körülbelül tízesével, lazán kössük össze. A csokrot lefelé fordítva, szellős, sötét vagy árnyékolt helyen akasszuk fel száradni, hogy minél jobban megőrizzük a színeket.

A hajnali harmat felszáradása után, de még nem a tűző napon begyűjtött fűszer- és gyógynövényeket szorosan kisebb csokorba kötve, vagy keretre feszített sűrű hálón vékony rétegben szétterítve, majd naponta átforgatva hagyjuk száradni, amíg pattanva törnek.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.