Okos tárolás a hálószobában

A felhalmozott tárgyaink tárolása komoly kihívások elé állíthat.

null

Nyitott gardrób

A tárolás a hálóban különösen nehéz, ha egy hosszúkás, keskeny helyiséget kell dolgoznunk. Ezesetben nyugodtan feláldozhatjuk az egyik sarkot, és utólagosan kreálhatunk magunknak egy nyitott, térbe kanyarodó tárolórendszert. Itt szerepet kapat az egyéb apróságok elhelyezése mellett a ruha tárolás is. Az U alakú tárolórendszer kilép a falak adta lehetőségekből és így tér középső részét is hasznosíthatjuk. Mélységétől függően akár mindkét oldalról is elhelyezhetünk rajta tárolókat, kosarakat, de akár még tévé konzolként is funkcionálhat.

Polcrendszer

Ha a kis méretű nappalit nem tudjuk, vagy éppen nem akarjuk könyveink tárolására használni, akkor érdemes a hálószobaablak körüli falszakaszt használni könyvespolcként. A falakra rögzített polcok kevés helyet foglalnak el, és nem nehezítik el a látványt. Sőt, így akár tökéletes designelemként is működhet. Ebben az esetben érdemes törekedni rá, hogy a helyiség többi része viszonylag letisztult berendezést kapjon, a térben a további tárolást már zárt tárolókkal tegyük meg.

Zárt dolgozósarok

Egyre több helyen látom, hogy helyszűke miatt a home office állomás kialakítását a szekrénybe rejtve oldják meg. Elsőre furcsának tűnhet, de jobban belegondolva megláthatjuk benne a kiaknázatlan lehetőséget. Mindjárt két igazán hasznos tulajdonságát emelném ki az így kialakított munkaállomásnak: 1. a monitor feletti falszakaszt teljes terjedelmében kihasználhatjuk; 2. amikor végeztünk rácsukhatjuk az ajtót a munkahelyünkre, így nem okoz további frusztrációt a monitor látványa és a másnapi teendők gondolata. Ráadásul így még csak elpakolnunk sem kell az asztalról.

Éjjeliszekrény helyett

Szakítsunk a konvenciókkal: az egyik éjjeliszekrényt nyugodtan lecserélhetjük egy több tárolási kapacitással rendelkező komódra. Ha a falszínnel megegyezőt, kevésbé feltűnő darabot választunk, használhatunk akár jóval magasabb verziót is. Törekedjünk rá, hogy az ágy másik oldalán mindig egy kiemelkedően szép darab ellen pontozza a kaméleon módjára falba olvadó tárolási megoldásunkat, így a magas elem fel sem tűnik.

Tárolás az ágy körül

Az ágy nem csak a hálószoba legkiemelkedőbb berendezési tárgya, de a szoba fókuszpontja is. A mögötte futó falszakasz megtervezésére tehát érdemes kiemelt gondot fordítanunk. Ilyenkor ne csak a látvány kialakítása lebegjen a szemünk előtt, de a praktikum is. Méretre gyártott tárolókkal és designelemekkel fokozhatjuk az esztétikai élményt és a tárolási lehetőségek sorát is.

Itt kell megemlítenem, hogy kis szoba esetén mindig ágyneműtartós ágyat válasszunk, így a tárolás a hálóban könnyen megoldható: itt elfér nem csak az párna- vagy paplanhuzat, de akár az adott évszakban nem használt ruhák, vagy a karácsonyi dekor is. Fontos megemlíteni, hogyha az ágyneműhuzat illeszkedik a szoba stílusához, nem kell minden nap elpakolnunk, elegendő csupán egy ágytakaró a megágyazáshoz. Így nemcsak helyet, de időt is megspórolhatunk.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.