A nappalira jusson a legtöbb figyelem
Egy lakberendező szakember szerint, bár a hely szűkös, mégis lehet egy plafonig érő fát felállítani a nappaliban. Ahhoz, hogy harmonikus legyen az összkép több optikai trükköt kell bevetni.
„Egyrészt kiválasztottam egy kimondottan karcsú alkatú fát, mely így széltében nem foglalja a teret. Másrészt egy ládára helyezem a fát, így a legszélesebb ágai nem nyúlnak ki annyira, mintha lefelé még folytatódna a fa, azaz a talajon állna” – magyarázza a szakember.
Saját kezűleg készített látványkandalló
Megannyi kézzel készült tárgy és dísz kaphat helyet egy kisebb otthonban. A leglátványosabb elem mégis a díszkandalló, amelyet a lakberendező maga álmodott meg és készített el bútorlapból, hogy aztán a mű lefestve a kislakás ékességévévé váljon. A kandalló azóta teljesen belesimult a lakás összképébe és minden évszakban más dekort kap, de az adventi-karácsonyi időszakban a legpompázatosabb.
Hangulat fényfüzérekkel
A lakberendező szerint érdemes megnézni egy másik irányból a teret, tehát forduljunk az ablakok felé. Természetesen itt is folytatódik a karácsonyi dekoráció. Az alaphangulatot fényfüzérek adják, melyeket a sötétítő függöny mögött is elhelyezhetünk. A függöny karnisa elé pedig gömbökkel díszített girlandot tehetünk.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)