Felújítják a tantermeket, néhol a szülők is segítenek

Kőművesek, villanyszerelők, burkolók vették birtokba a somogyi iskolákat, ahogy elkezdődött a vakáció, azonnal elkezdődtek a nyári karbantartási, felújítási munkálatok a tanintézményekben. Balatonbogláron hétfőn indult az építkezés, a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) iskoláiban több mint 81,6 millió forintot fordítanak korszerűsítésre.

null

– Felújítjuk az első és a második emeleti vizesblokkot, a munkát hétfőn kezdték el a kivitelezők – mondta Némethné Hegyi Bernadett, a balatonboglári általános iskola igazgatója. – A Siófoki Tankerület és a helyi önkormányzat segítségével valósul meg az építkezés, amely csaknem 25 millió forintba kerül. A szakemberek ennek során kicserélik a csöveket és új burkolatot is kapnak az első és második emeleti helyiségek. 

Tallián Zsolt, a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) gazdasági vezetője közölte: 

összesen 10 tanintézményt érint a nyári felújítás, s tanévkezdésre mindenhol befejeződnek a munkák.

 A kaposvári Lamping József Technikum és Szakképző Iskola két tantermében a régi helyett új, laminált parkettát tesznek le, a kadarkúti Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskolában a két emeletet összekötő lépcsőház lépcsőfokait javítják ki és a lépcsőfelületek burkolatát is cserélik. Az Eötvös Loránd Műszaki Technikum Virág utcai tanműhelyében két termet tesz rendbe a kivitelező, 

a festés és a három vizesblokk karbantartásán kívül 42 homlokzati nyílászárót cserélnek ki, s a fűtést is korszerűsítik. Utóbbira csaknem 8,3 millió forintot fordítanak. 

A Gépész Pázmány utcai parkolójában 15 nagy teherbírású csapadék- és szennyvízcsatorna-fedelet cserélnek ki, a nyári felújítássorozat a Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskolát is érinti. A B12-es tanteremben elengedhetetlenné vált az elektromos hálózat, illetve a belső informatikai hálózat karbantartása. Ezen kívül 900 négyzetméternyi falfelületet is kifestenek, a korábbi beázások miatt a mennyezet is javításra szorul. A közgazdasági technikumot is építő csapat vette birtokba: a B épületben a mellékhelyiségek karbantartása ad feladatot, továbbá épületgépészeti javításokkal is foglalkozik az építőcsapat. 

– A Barcsi Szakképző Iskolánk is bekapcsolódott a projektbe, a megkopott parketta helyére 320 négyzetméteren új burkolatot raknak le – mondta Tallián Zsolt. – A nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban részben a tükörterem padozatának javításán kívül a meghibásodott lámpatestek karbantartását is elvégzik. A helyi szakképző iskolában 305 négyzetméteren csiszolják a kopott parkettát.
 

Összefogtak a szülői munkaközösség aktív tagjaival

– Egy nagy munkába kezdtünk most, összesen hat tanteremben csiszolják fel a parkettát a szakemberek, a megdolgozott felületű burkolat új lakkozást is kap majd – mondta Miseta Zoltán, a balatonlellei általános iskola igazgatója. 

– A múlt héten indult a munka, s még legalább három hétig eltart az intézményben. Mint megtudtuk, a felújítás a Siófoki Tankerület, a balatonlellei önkormányzat, az iskola, valamint a szülői munkaközösség összefogásával valósult meg.

 Ennek révén jóval kedvezőbben alakulnak a költségek, nagyjából egymillió forintot használnak fel a munkára. Az igazgató azt mondta: a tisztasági meszelésen kívül, ha az anyagi lehetőségek engedik, később a bejárati ajtót is rendbe teszik. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.