Ahogy elcsendesedik a félsziget, és a Balaton téli nyugalma körülöleli az apátság falait, Tihanyban a karácsony nem csupán ünnep, hanem belső találkozás is. A készülődésről, az emlékekről, a reményről és a csend erejéről Mihályi Jeromos tihanyi perjel mesélt lapunknak – emberi szavakkal, mély gondolatokkal.
Mihályi Jeromos tihanyi perjel szerint a Tihanyi Bencés Apátság falai között a karácsonyi készülődés nem látványos, mégis rendkívül gazdag. A bencés közösség az 1990-es években tért vissza Tihanyba, így az évszázadok hagyományai elsősorban a liturgiában és az imádság ritmusában élnek tovább. Az apátság ugyanakkor nem elszigetelt hely: plébániaként szoros kapcsolatban áll a körülötte élő közösséggel. Advent idején betlehemes fiatalok járják a falut, akik a szerzetesekhez is bekopogtatnak, megidézve azt az egyszerű, mégis mély örömöt, amely a karácsony előszobája.
Archív fotó: Fülöp Ildikó/Napló
Különleges pillanat, amikor a hívek és a szerzetesek együtt díszítik fel a templom karácsonyfáját, miközben a templommal szembeni barlangban elkészül a betlehem. Szenteste a közösség saját fája körül gyűlik össze: ének, csend és egy jelképes ajándék erősíti meg az összetartozást. Ezek az apró gesztusok adják meg az ünnep igazi súlyát.
A perjel személyes emlékei a Bakonyhoz kötődnek. Gyermekkorának karácsonyait Bakonyszentlászlón élte meg, ahol a havas utcákon vezetett az út az éjféli misére. Ministránsként nemcsak szemlélője, hanem aktív részese volt az ünnepnek, és ezek az élmények ma is visszhangzanak benne. A karácsony számára nem nosztalgia, hanem élő tapasztalat: a találkozás ideje.
Az apátság ünnepi hangulata sok látogatót megérint. A barokk templom több mint százötven angyalábrázolása, a feldíszített fenyő, a jászolban fekvő Kisjézus mind arra hívnak, hogy ne csupán tudjuk, hanem át is érezzük: a karácsony valódi csoda. „Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk” – ez az üzenet nem magyarázatot kér, hanem nyitott szívet.
EZT NE HAGYJA KI
