Tragédia a kórházban: három orvos rossz döntései után halt meg egy beteg

Egy hétköznapi rosszulléttel kezdődött, mégis tragikus véget ért egy nő története.

VEOL2026. 03. 17. 5:40
null

Több orvos is látta, vizsgálatok is készültek, a panaszai azonban napról napra súlyosbodtak. A szükséges beavatkozás végül túl későn történt meg, és a beteg életét már nem lehetett megmenteni. Az eset körülményei komoly kérdéseket vetnek fel arról, mi történt valójában a kezelések során, és hogyan jutott idáig a történet. Mutatjuk az ügy részleteit - olvasható a Veol.hu cikkében.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a három orvossal szemben, akiknek a betegén a tőlük elvárható figyelem, gondosság és szakmai tudás hiányában csak késve tudták elvégezni az életének megmentéséhez szükséges műtétet.

Szakmai tudás hiánya okozta egy nő halálát 

A vádirat szerint 2019 őszén a háziorvosa gyógyszeresen kezelte a sértettet, ám az asszony állapota rosszabbodott. Ezért felkereste a kórház sürgősségi betegellátó részlegét, ahol a szolgálatban lévő, akkor 58 éves vádlott vizsgálatokat rendelt el a részére, ám azok eredményét meg sem várva, a beteg kellő kikérdezése és megfelelő vizsgálatok nélkül a kezelésének folytatását javasolta, és hazaküldte a sértettet.

Nem múló panaszai miatt az asszony két nappal később újra felkereste a háziorvosát, aki a terápia folytatását és sürgős ultrahangvizsgálat elvégzését javasolta, melyre egy héttel később került sor, és az a sértett súlyos állapotára utalt.

A sértett a lelet birtokában másnap ismét megjelent a kórház sürgősségi osztályán, ahol ez alkalommal egy 45 éves orvos látta el, ám a leleteinek helytelen értelmezése és az egy irányba mutató információk figyelmen kívül hagyása miatt a belgyógyászati osztályra utalta, ahelyett, hogy sebészeti konzíliumot és további vizsgálatot kért volna.

A belgyógyászati osztályon dolgozó 49 éves kezelőorvos, szintén további vizsgálatok és sebészeti konzílium nélkül, folytatta a gyógyszeres terápiát, amellyel a sértett állapota tovább rosszabbodott, és ezért öt nappal később az aneszteziológiai-intenzív osztályra került, majd ugyanezen a napon meg is műtötték. Bár állapotában átmeneti javulás következett be, a gyógykezelése ellenére mintegy két héttel később a kórházban elhunyt.

A vádirat szerint az nem állapítható meg, hogy a szakmai szabályoknak megfelelő ellátása esetén a sértett élete biztosan megmenthető lett volna, ám a három orvos foglalkozási szabályszegése miatt az életmentő sebészeti beavatkozást túl későn tudták elvégezni, és ezzel az életben maradási esélyei jelentősen csökkentek.

Az ügyészség a vádiratában az orvosokkal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés kiszabását indítványozta, amellyel az Ajkai Járásbíróság egyetértett, és nem jogerős büntetővégzésében mindhárom vádlottal szemben 540 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Borítókép: Szakmai tudás hiánya okozta egy nő halálát  (Fotó: VEOL - Akarawut Lohacharoenvanich / Forrás:  Getty Images)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.