A Jutasi úti Honvéd Szálló előtti kis parkban a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE), valamint a Magyar Veterán Repülők Szövetsége együttműködése eredményeként emlékhelyet avattak augusztus 14-én.
Hosszú évek óta a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének vágya, hogy legyen a merevszárnyas repülőknek is méltó emlékműve. A kitartó küzdelem „motorja” az egyesület elnöke, Soós Lajos nyugállományú alezredes, aki szívesen válaszolt lapunk kérdéseire.
– Elnök úr, mi inspirálta önt és az egyesületet?
– Számunkra Szentkirályszabadja repülőtere a második otthon volt. Egyesületünk tagságának jelentős része szolgált egykoron a Veszprémtől pár kilométerre fekvő reptéren. A családok zöme a mai Jutasi úton és a Stromfeld utcában élt. Reggelente a hivatásos állomány is onnan indult Szentkirályszabadjára.
– Mit jelentett önöknek a repülőtér?
– A főtisztek, tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek életük egy részét a repülőtér és a repülőtechnika környezetében töltötték. Felelősségteljes hivatást választottak. Jó érzéssel gondolnak vissza az ott és a levegőben töltött időkre. Pár éve jelezték, hogy hiányérzetük van. Sem forgószárnyas, sem pedig szállítógép nem emlékezteti az erre járót, hogy egykoron volt egy olyan repülőtér, ahonnan számos hadműveleti, kiképzési és nem kevés nemzetgazdasági repülési feladatot hajtottak végre, védték a hont.
– Mit jelentett ez a hiányérzet?
– Az ötlet, hogy legyen egy emlékhely a környéken, tőlem származott, és mindegyik egyesületi tag támogatta, szorgalmazta az emlékhely létrehozását. Így – hosszú évek után – elsősorban a helikopteres tagtársaink szorgos, kitartó munkája eredményeként a 8-as számú főút mellett átadhattunk egy Mi–24-es harci helikoptert. Akik arra járnak, rendszeresen megállnak egy fotó kedvéért. Ezzel egy hiányt, azaz csak egyet pótoltunk, de nem mindent! Telt-múlt az idő, és egy rendezvényen lehetőséget kaptam újabb ötlet felvetésére. Valahogy így: „A vadászrepülők tiszteletére Pápán és Kecskeméten, a forgószárnyasokéra Szolnokon és a 8-as főút mellet egy-egy emlékhely már felépült. A szállítórepülőkről mintha megfeledkeztünk volna…
– Sikerrel jártak?
– A honvédelmi tárca vezetésével, irányításával, támogatásával, egyesületünk közreműködésével hozzunk létre egy emlékművet – hangzott el a biztató javaslat 2025 novemberében. Az igenlő válasz ettől kezdődően számtalan álmatlan éjszakát okozott: az emlékhely kialakításának jogi és egyéb feltételei ismeretlenek voltak számomra. Rendelkezésünkre állt egymillió forint, ami csak a fogadószint és a hozzá vezető járda, valamint a gránitfelirat elkészítésére volt elegendő.
