Radnai Márk a címzettek között
Az igazi bomba csak ezután robbant: Hadházy Ákos leleplezte, hogy a rendezvény szervezéséről folytatott levelezésnek címzettje volt Radnai Márk is. A volt politikus úgy fogalmazott,
nem az a baj, hogy időhiány miatt nem folytattak le nyílt , azaz bárki számára nyitott közbeszerzést, hanem az, hogy a meghívásos közbeszerzést versenyt korlátozó módon, törvénytelenül manipulálták.
A később nyertes cég ugyanis már három héttel a közbeszerzés kiírása előtt tudta, hogy meg fogják hívni őket ajánlattételre. Így a cég – Radnai Márkra hivatkozva – három héttel korábban elkezdhetett készülni, mint a később alibiből meghívott vállalkozás. Hadházy szerint nem véletlen, hogy azok nem is adtak be ajánlatot. A balliberális politikus közölte, a Hardrock azonnal felvette a fideszes Balásy cégével a kapcsolatot és részletes információkat kapott az addigi előkészületekről és árakról.
Hadházy Ákos szerint ráadásul a kormányzati reakciók nagyon lehangolóan, a korábbi kormány mellébeszéléseihez hasonlóan térnek ki a valódi válasz elől. Sem Magyar Péter, sem Radnai Márk nem reagált az egyetlen fontos kérdésre: miért kezdhettek a tiszás vállalkozók három héttel korábban készülni a közbeszerzésre, mint a másik két cég?
A Belügyminisztérium vizsgálatot indított
Hadházy leleplezése után jelentette be a Belügyminisztérium, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. Szerintük az augusztus 20-i események előkészületeinek és közbeszerzési folyamatának körülményeivel kapcsolatban a sajtóban megjelent információk teljes körű tisztázása érdekében szükséges a vizsgálat.
Ezzel a vizsgálattal kapcsolatban küldtünk kérdéseket a hétvégén a Belügyminisztériumnak, ám kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!