A szóban forgó lehetőségek némelyikét – például a dohányadót – azonban a kormányok vitatják, mivel ezek olyan bevételekhez nyúlnának, amelyeket már belföldön is beszednek.
A Bizottság eredeti, tavaly közzétett javaslata öt olyan illetéket tartalmazott, amelyek becslések szerint évi több mint 60 milliárd euró bevételt hoznának. A tárgyalások során azonban a kormányok ellenálltak azoknak a lehetőségeknek, amelyekről úgy vélték, hogy aránytalanul érintenék őket. A legkevésbé népszerű ötletek közé tartozik az Európában működő vállalatokra kivetett CORE néven ismert adó, amelyet Németország és mások elleneznek, valamint egy olyan mechanizmus, amely a szennyező vállalatok bevételeit az EU költségvetésébe irányítaná, amelyet Lengyelország és más keleti országok elutasítanak. Az Európai Parlament további adókat javasolt a kriptovalutákra, az online szerencsejátékra és a nagy digitális vállalatokra.
A tagállamok is kínlódnak
Miközben az unió következő költségvetéséről tárgyalnak Európában, a tagállamok egyre nehezebb gazdasági helyzetben vannak. Többek között Franciaországban az egekben vannak az üzemanyagárak, sőt sok helyen hiány is jelentkezik.

Fotó: AFP
A dízel drágulása egyre több közép-európai országban komoly problémát okoz a közúti fuvarozóknak is.
Magyarország után Csehországban is a kormány beavatkozását sürgetik az érdekképviseletek, miközben Németország, Horvátország és Szlovénia már konkrét intézkedésekkel próbálja mérsékelni az üzemanyagárak hatását.
A cseh közúti fuvarozók szerint a dízel ára elérte azt a szintet, amely már a vállalkozások versenyképességét veszélyezteti. A Česmad Bohemia ezért elsősorban a gázolaj jövedéki adójának újbóli csökkentését sürgeti. A szervezet szerint a kormány korábban azt ígérte, hogy akkor avatkozik be, ha a dízel ára megközelíti az 50 koronás szintet – ez most bekövetkezett.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!