Az egyetemi éveink alatt azonban ez teljes mértékben beigazolódik, és nem csak átvitt értelemben. Ugyanis az egyik legalapvetőbb anyagi támogatást, a tanulmányi ösztöndíjat, akkor kaphatják meg a nappali tagozatos, állami finanszírozású hallgatók, ha szorgalom segítségével elérték az intézményi szabályzat alapján meghatározott szükséges tanulmányi átlagot, és egyéb egyetemi követelménynek is megfelelnek.
A szorgalom valóban kifizetődik, csak tennünk kell érte
Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen anyagi támogatásokhoz juthatunk hozzá egyetemi tanulmányaink alatt.

Azonban legfeljebb az állami ösztöndíjas hallgatók fele részesülhet ebben az anyagi támogatásban.

Fotó: Pexels
A tanulmányi ösztöndíj legfontosabb ismérvei, hogy egy tanulmányi félév időtartamára adható, és leggyakrabban a korrigált kreditindex alapján kerül kiszámításra. Ez egy súlyozott átlag, mely figyelembe veszi az adott szemeszterben felvett tárgyak kredit értékét, az ebből sikeresen teljesített krediteket, valamint a tárgyak érdemjegyeit is. A tanulmányi ösztöndíj összege azonban intézményenként eltérő, ezért érdemes felkeresni az adott egyetem tanulmányi osztályát.
A minimum ösztöndíj jelenleg havi 8 300 forint.
Továbbá egyéb támogatások keresésében nagy segítséget nyújt a felvi.hu ösztöndíjkereső felülete, mely egyetemekre lebontva tallózza a különböző juttatási lehetőségeket.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
3,6 milliárd forintból támogatják idén a tehetséges fiatalokat
Óvodástól felnőtt korig, határon innen és túl támogatják a fiatalokat a Nemzeti tehetség programból – erről beszélt Novák Katalin mai online sajtótájékoztatóján. A családokért felelős miniszter kiemelte, hogy ilyen program sehol máshol nincs a világon.
– Utat nyitunk a sikerhez, a többi már a fiatalokon múlik– fogalmazott a politikus.














