Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Az egyetem mellett nem egyszerű dolgozni

Éppen most teljesíti be sok-sok gyermek álmát, hiszen ő is kiskora óta állatorvos szeretne lenni.

null

– Az egyetem mellett nem egyszerű dolgozni. Hol tartasz jelenleg?

– Harmadéves állatorvostan-hallgató vagyok, ami azt jelenti, hogy még csak most értem el a tanulmányaim felét, hiszen a mi képzésünk 11 féléves osztatlan képzés. A felvi.hu adatai szerint az állatorvosi képzés költsége 1 450 000 forint félévenként. Ez az egyik legdrágább ma Magyarországon. Ki lehet ezt fizetni? Én állami ösztöndíjas tanuló vagyok. Ez talán annyira nem is szerencse kérdése, a legjobb tudásom szerint az önköltséges szak ponthatára magasabb, mint a támogatott, így mindenki állami ösztöndíjasként kerül be az egyetemre.

– Akkor itt nincs is fizetős hallgató?

– Természetesen van. A megközelítőleg 110 fős évfolyamokban mindig vannak néhányan, akik önköltségesek, hiszen előfordulhat, hogy valaki túllépi az államilag finanszírozott félévek számát, vagy egyszerűen csak nem éri el a minimumátlagot. Ezeknek a hallgatóknak az aránya még így is elenyésző.

Soós Anna Lujza
Fotó: Figyelő Felsőoktatási Rangos 2021

– Felvetted a Diákhitelt? Mi a véleményed róla?

– Nem vettem fel, ugyanis nincs rá szükségem. Azonban jó kisegítő lehetőségnek tartom, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor szükség lehet rá. Például ha a család nem tudja anyagilag támogatni a diákot, és a munkavállalás sem opció az egyetemi kötelezettségek mellett. Minden ember életében eljöhet egy olyan helyzet, amikor közbejön egy nem várt kiadás, és ilyenkor is jól jöhet egy kedvező feltételű hitel. Önt támogatják a szülei? Tudják, hogy egy nagyon nehéz szakmát szeretnék kitanulni és tisztában vannak azzal, hogy az egyetem mellett nem egyszerű dolgozni. Azonban csak egy feltétellel támogatnak: ha mindent beleadok. Így biztosítják számomra azt, hogy teljesen átlagos diákéletem lehessen.

– Térjünk ki egy kicsit kellemesebb témára: miért szeretnél állatorvos lenni?

– Egész életemben állatokkal voltam körülvéve. Mindig voltak kutyáink, és vidéken is sokat ismerkedtem haszonállatokkal. A legerősebb késztetés, hogy ezt a pályát válasszam 5 éves koromban jött el, amikor születésnapomra kaptam egy kiskutyát. Annyira összenőttünk, hogy nem tudtam volna elviselni, ha valami baja esik.

Így eldöntöttem, hogy kigyógyítom őt minden betegségéből, ehhez pedig nélkülözhetetlen az állatorvosi diploma megszerzése.

– Elégedett vagy a képzéssel?

– Teljes mértékben. Ez az ország egyetlen állatorvosképző egyeteme, így kicsit féltem, hogy összehasonlítási alap nélkül kell belevágnom a felsőoktatásba. Végül három évvel a hátam mögött kijelenthetem, egyáltalán nem bántam meg, hogy Budapesten élem le a diákéveimet. Számomra az egyik legjobb dolog az egyetemben, hogy ott van a kisállatkórház a kampusz területén, így a valóság kézzel fogható távolságra van. Azaz ezen a helyen találkozik a hagyomány a modern korral, a tudomány a szórakozással.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.