A felvételire jelentkezőknek legkésőbb július 8-án éjfélig van lehetőségük, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét – írja az Unilife.hu.
Közeleg a sorrendmódosítás és a dokumentumok feltöltésének határideje!
A jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítása egyetlen alkalommal tehető meg.

A csütörtöki határidő vonatkozik
Dokumentumok
A pontszámításhoz szükséges (és a jelentkezéskor vagy azóta még nem csatolt) dokumentumokat az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában lehet feltölteni – a sikeres feltöltést követően a fájl megjelenik a Jelentkezésekhez csatolt dokumentumok táblázatban. A jelentkezési helyek számától függetlenül elegendő mindent egy példányban feltölteni, arra azonban figyelni kell, hogy a dokumentum jól olvasható legyen, illetve tartalmaznia kell a jelentkező személyes adatait. Ugyanitt lehet ellenőrizni az egyes dokumentumok feldolgozottsági állapotát, valamint az elbírálásukat is.

Fotó: Pixabay
Fontos tudni, hogy az alábbi dokumentumokat nem szükséges feltölteni:
Ezeket az adatokat az Oktatási Hivatal átveszi a közhiteles nyilvántartásból, és folyamatosan láthatók az E-felvételiben. Ez azt jelenti, hogy az idén érettségizetteknek sem kell feltölteniük az érettségi bizonyítványukat.
Sorrendmódosítás
A jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítása egyetlen alkalommal tehető meg; az E-felvételi Sorrendmódosítás menüpontjában. Az űrlap elmentésével a módosítási kérelem automatikusan bekerül a rendszerbe, és az elbírálást követően a jelentkező már az új sorrendet fogja látni az E-felvételi felületén. A sorrendmódosítás során csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átmozgatni, új képzést már nem lehet rögzíteni.
Személyes adatok változása
A személyes adatok változását szintén július 8-ig jelezhetik a felvételizők az E-felvételi Személyes adatok menüpontjában. Itt azok az adatok is módosíthatók a rendszerben, amelyek a jelentkezés határidőt követően változtak meg (pl. költözés miatt a lakcím, házasság miatt a név stb.). Egyes személyes adatok módosítását dokumentummal is igazolni kell (pl. a névváltozás, vagy az állampolgárság változása).
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
Nyári programajánló a vizsgaidőszak után
A vizsgaidőszak utáni pihenés és nyári vakáció mindenki számára az egyik legnagyobb motiváció, hogy minél hamarabb maga mögött hagyja a tanulós napokat. Ha már te is a programokat tervezgeted, akkor mutatunk hozzá pár remek ötletet.














