Adatokat szivárogtatott az egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazás
A hibát már tavaly novemberben jelezték, de csak idén februárban sikerült kijavítani.
A hibát már tavaly novemberben jelezték, de csak idén februárban sikerült kijavítani.

Hiába kritizálta az ellenzék, Péterfalvi Attila szerint nincs gond a védettségi igazolvánnyal sem jogi, sem adatvédelmi értelemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.