Szándékosan hajthatott a tömegbe járművével egy férfi Kaliforniában
A San Franciscó-i öbölben fekvő Sunnyvale-ban történt szándékos balesetnek halálos áldozata nincs, de nyolc sérültet kórházban kezelnek. Egyikük, egy 13 éves kislány.
A San Franciscó-i öbölben fekvő Sunnyvale-ban történt szándékos balesetnek halálos áldozata nincs, de nyolc sérültet kórházban kezelnek. Egyikük, egy 13 éves kislány.

Rendőri és katonai források korábban azt jelentették, hogy a lövöldözés során legalább négy – feltehetően az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó – fegyverest öltek meg.
A rendőrség szóvivője szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.
Az adományokat a Srí Lanka-i keresztény egyházi szervezetekkel partneri kapcsolatban lévő Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatják majd el a családokhoz.
Legalább tizennégy ember halálát okozta vasárnap a heves esőzések által kiváltott földcsuszamlás az észak-kolumbiai Portachuelo településen – jelentette a helyi sajtó.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter terrortámadásnak nevezte és a leghatározottabban elítélte a Srí Lankán szállodák és keresztények templomok ellen húsvét vasárnap elkövetett merényleteket.
A miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek küldött részvéttáviratban azt írta, hogy mély megdöbbenéssel és mélységes szomorúsággal értesült a gyalázatos terrortámadásokról.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) fájdalommal tölti el, hogy a húsvét nem múlt el terrortámadás és keresztények elleni atrocitás nélkül, imádkozik az áldozatokért és családjukért – közölte Veres András, a testület elnöke a húsvétvasárnap Srí
Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a Srí Lankán húsvétvasárnap szállodák és katolikus templomok ellen elkövetett robbantásos merényletekben elhunyt ártatlan emberek hozzátartozóinak és barátainak
Őrizetbe vettek hét embert vasárnap Colombóban egy házkutatás során, amelyben három rendőr életét vesztette – közölték a Srí Lanka-i hatóságok.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Volt egy kis balhé.

A Tisza Párt elnökének tevékenységét inkább az utánkövetési kényszer, semmint az önálló gondolatok vezérlik.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

A nemzetközi sajtó diplomáciai áttörésről ír.

A katalán menedzsert egy játékosa lenyűgözte vasárnap este.

Budapest irányába haladt, aztán először a külső, majd nem sokkal később a belső szalagkorlátnak is nekiütközött.

The Ukrainian President calls Hungary to account.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.