A rendőrök a főváros Dematagoda nevű peremkerületében tartottak házkutatást, ahol a nyolcadik robbanás történt. Az AP hírügynökség értesülései szerint az akció során a házban tartózkodók legalább két robbanószerkezetet is működésbe hoztak, a hatóságok szerint a három rendőr e robbanásokban vesztette életét.
Ruvan Vidzsevardena Srí Lanka-i védelmi miniszter helyi idő szerint vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján a merényleteket vallási szélsőségesek által elkövetetett terrorcselekményeknek nevezte. Hozzátette, hogy a nyolc robbantás nagy része vélhetően öngyilkos merénylet volt.
Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök aggodalmának adott hangot miatt, hogy a húsvétvasárnapi merényletek – amelyek elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett – negatív hatással lehetnek az ország biztonsági helyzetére és a gazdaságára.
Mikroblog-bejegyzésében egyúttal felszólított arra is, hogy senki ne terjesszen ellenőrizetlen híreszteléseket a merényletekről.