Fucsovics üzent, Marozsán bizonyos szempontból még mögötte jár
Nagy utazás vár teniszezőinkre a következő napokban.
Nagy utazás vár teniszezőinkre a következő napokban.

Nem ez volt az egyetlen pénteki meglepetés Balatonfüreden.

Bondár Anna New York-i szereplése még nem ért véget.

Mindkettejükre nehéz folytatás vár, a következő körben orosz klasszisokkal néznek szembe.

Marozsán Fábián, Bondár Anna és Babos Tímea sem járt sikerrel pénteken.

A magyar teniszező 2157 napot várt pályafutása második nagy tornagyőzelmére.

A magyar teniszező az első játszmát megnyerte, utána viszont már hengerelt amerikai ellenfele.

Eddig három meccsen három győzelem a mérlegünk az év első Grand Slam-tornájának selejtezőjében.

Bondár Anna nem bírt korábbi párostársával sem Belgiumban.

A párosban négyszeres Grand Slam-győztes teniszező a párizsi olimpiára vágyik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.