Az év végén visszavonuló román Sorana Cirstea mindössze két játékot veszítve győzött Emma Raducanu ellen a 283 ezer dollár (91,1 millió forint) összdíjazású, kolozsvári keménypályás női tenisztorna szombati döntőjében. Brit ellenfele román édesapja és korábbi nyilatkozata miatt így is nagy tapsot kapott a hazai közönségtől, Raducanunak a 2021-es US Open-győzelme óta ez volt az első fináléja WTA-versenyen. Ezen az úton Olekszandra Olijnyikova ellen is nyernie kellett – a 25 éves ukrán teniszezőnő végül az elődöntőig jutott, részben miután a Bondár Anna elleni nyolcaddöntőben is győzött.

Bondár Anna legyőzője, Olekszandra Olijnyikova ismét üzent
Olijnyikova már a Bondár elleni mérkőzését megelőzően közölte, hogy nem fotózkodik és nem fog kezet ellenfelével, amiért a magyar teniszező 2022 végén részt vett egy oroszországi bemutató tornán. A Honvéd játékosával szemben történtek nagy visszhangot kavartak, utána rengetegen álltak ki Bondár Anna mellett. A világranglistán 91., az elmúlt években Zágrábban élt ukrán sportolónő a kiesését követő sajtótájékoztatón hazaüzent, szombat este aztán a közösségi oldalán hasonlóan tett egy bejegyzésben.
– Ezen a héten éreztem a varázslatot. Ez volt az első WTA 250-es tornám, egy olyan verseny, amelyről mindig is álmodtam, és rögtön ennyi érzelem, új élmény és izgalmas mérkőzés várt rám. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki velem együtt élvezte a teniszt. Boldoggá tesz, hogy büszkén képviselhetem a hazámat, és bárhol is vagyok, mindig érzem a fantasztikus ukrán szurkolóim energiáját. Köszönöm minden román barátomnak is, akiktől rengeteg támogató szót és Ukrajnával való szolidaritást kaptam! Valamint köszönöm a csodálatos szervezőknek is, és hogy bármikor készen álltak segíteni a játékosoknak – írta ukránul és angolul is a korábban horvát színekben versenyző Olijnyikova.
A következő héten Dohában, az év első WTA 1000-es tornáját rendezik meg a női teniszezőknek, az ukrán játékos arra a versenyre nem nevezett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!