Bondár Anna öt órával a meccslabdája után kiesett
A magyar teniszező nagyon közel járt első egyéni WTA-döntőjéhez.
A magyar teniszező nagyon közel járt első egyéni WTA-döntőjéhez.

A magyar teniszező idei első elődöntőjére készülhet egyesben.

Stollár Fanny négy év után nyert ismét egyesben főtáblás meccset WTA-tornán.

Egy magyar már mindenképpen nyolcaddöntős a női párosok versenyében, de az egyből akár kettő is lehet.

Bondár Anna három játszmában kikapott a kanadai Bianca Andreescutól a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.

Elkészült az egyes főtáblák sorsolása Wimbledonban.

Női egyesben a fehérorosz Szabalenka és az ukrán Szvitolina mérkőzése is kézfogás nélkül ért véget.

Ugyanaz a párosítás alakult ki a legjobb nyolc között, mint tavaly.

A női torna nyolcadik kiemeltje már az első nap búcsúzott a Roland Garrostól.

A magyar teniszező karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta Rómában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.