Sértik a magyarok igazságérzetét a kártérítési perek
A Hír TV A nyolcas című műsorában G. Fodor Gábor Budai Gyulával a börtönbiznisz múltjáról és jelenéről, valamint a kormány és a lakosság igazságérzetéről beszélgetett.
A Hír TV A nyolcas című műsorában G. Fodor Gábor Budai Gyulával a börtönbiznisz múltjáról és jelenéről, valamint a kormány és a lakosság igazságérzetéről beszélgetett.
Ennek kapcsán az Igazságügyi Minisztérium közölte: milliárdokat kaptak közpénzből az elítéltek; a kártalanításra kifizetett összeg több mint fele ügyvédi számlákra érkezett.
A Fidesz országgyűlési képviselője kijelentette: a Szeviép-ügy rávilágított arra, hogy Botkáék miként tartják zsebükben Szegedet, és befolyásolják még az igazságszolgáltatást is.
Budai Gyula a Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítéletről úgy vélte, az egész jelenség Botka László szegedi polgármester korrupciós ügye.
A Fidesz szerint nagyon fontos lenne, hogy a balliberális körökhöz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek elárulják, mennyit kaszáltak a börtönbizniszen – mondta Budai Gyula fideszes képviselő.
Budai Gyula értékelése szerint úgy tűnik, Botka László pénzzel és pozíciókkal befolyásolja az egyes ítélkező bírákat Szegeden és ezzel az igazságszolgáltatást.
A kazah agrárminisztérium vezetői szorosabb együttműködést és közös fejlesztési projekteket szorgalmaznak. Az erről szóló megállapodást várhatóan novemberben írhatják alá.
A törvénymódosítást követően azt a visszaélést, amit Gyurcsányék elkövettek Czeglédy Csaba kimentése kapcsán, többé nem lehetne elkövetni – mondta Budai Gyula.
Czeglédy Csaba olyan titkok tudója lehet, amelyek óriási bajba sodornák Gyurcsány Ferencet vagy Dobrev Klárát – vélekedett Budai Gyula.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vannak, akik minden eszközt bevetnek, hogy az ukrán befolyást erősítsék.
A KSH interaktív adatbázisában nemek szerint böngészhetők a népszerű utónevek.
Az egyre több súlyos baleset miatt sürgetővé vált a szabályozás.
A balliberálisok örülnének, ha elmaradna a találkozó.
Konkrét megállapodást akar az amerikai elnök.
Megérkezett a válasz a fenyegetésekre.
Rakéták és drónok záporoztak Ukrajnára.
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
A spanyol klubok, köztük a Real Madrid heves tiltakozása miatt hiúsul meg a kezdeményezés.
Az idei fellépések folytatódnak, de nélküle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.