
- Magyar Nemzet
- Budapest
Budapest

Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten
Április 26. és 30. között az idén hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált – mondta Dörner György, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
Megkezdődött Budafok érintett részének kiürítése
Szombat reggel megkezdődött Budafok egy részének kiürítése, hogy a nap folyamán a Magyar Honvédség tűzszerészei kiemelhessék és hatástalaníthassák a Duna budafoki szakaszán megtalált két, egyenként egytonnás világháborús robbanótestet – tájékoztatta a főv
Sűrűbben járnak a repülőtéri buszok március 31-étől
Kenneth Abramowitz: Külső és belső támadás alatt áll a nyugati civilizáció
Szakértő: A bevándorlási politikának óvatosnak kell lennie
A bevándorlási politikának óvatosnak kell lennie, nemet kell mondani a kötelező kvótákra – mondta Roman Joch cseh filozófus előadásában pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
Szombaton hatástalanítják a robbanótesteket, útlezárások lesznek
Szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két, második világháborús robbanótestet, a lakosság biztonsága érdekében a környéken élőknek és dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk a területet, továbbá
Francia publicista: A bevándorlók kolonizálják Európát
A befogadó ország kultúráját, életmódját átvenni nem akaró bevándorlók gyakorlatilag kolonizálják, gyarmatosítják Európát – mondta Éric Zemmour, a francia Le Figaro jobboldali napilap publicistája pénteken, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti mig
Több munkacsoportja is lesz a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán hagyhatja jóvá a februárban létrehozott új tesület működési rendjét, főbb feladatait és a testület állandó tagjainak körét.
Kardot rántanak a Ludovikán
A fegyvernem történetének egyik legnagyobb létszámú mezőnyével rendezik meg a hét végén Budapesten a Gerevich–Kovács–Kárpáti férfikard-világkupaversenyt.

Fontos híreink
Plakátkampány indul: fontos, hogy mindenkihez eljusson, mire készül Magyar Péter pártja

Nagy vátozás lesz a MÁV-nál, erre érdemes mindenkinek figyelnie

Kocsis Máté odaszólt a vergődő Magyar Péternek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lefelé tart a Tisza, ezt Kollár Kinga nyíltan beismerte
Nincs megállás a lejtmenetben.

Győr – A háborúellenes gyűlés első állomása
Orbán Viktor online részvételre buzdít.

Szentkirályi Alexandra elárulta, miért nem fog nyerni a Tisza soha + videó
Milyen hasonlóan gondolkodnak ezek a tiszások!

Orvosokat, tudósokat ígért Magyar Péter, de helyettük a Paraszt TV nyilvános wc-ket videózó önjelölt sztárja jött
Elindult a Tisza előválasztási folyamata, a fotózást végző fővárosi cég környékén érdekesen alakulnak a céges viszonyok.
Külföldi híreink

Riasztást adtak ki: Oroszország bevetheti rettegett fegyverét + videó
Hatalmas pusztításra képes.

Orbán Viktort és a magyar migrációs politikát dicsérte ismét Donald Trump
Az amerikai elnök egy brit televíziós csatornának adott interjúban úgy fogalmazott: a magyar miniszterelnök fantasztikus munkát végez.

Trump perel, akár milliárdokat is fizethet a BBC a manipulált felvétel miatt
Az amerikai elnök ügyvédei eredetileg péntek estig adtak határidőt a BBC-nek a dokumentumfilm visszavonására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Többet érdemelt Luxemburg a németek ellen? Nagelsmann véleménye az ellenfélről
Németország nagyon nehezen tartotta a saját kezében a sorsát, de a szlovákoknak még lesz egy-két szava.

Francia dizájnikon a kínai szupermini ellen: melyik a jobb városi autó?
Míg a Renault 5 E-Tech elnyerte az Év autója címet, a BYD Dolphin Surf a szegedi gyártás miatt érdekes. Teszt.

Fontos felmérés készült: kiderült, mit szeretnének a fiatalok
Ennyit költenének saját lakásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
