Ezer fő alá csökkent a napi új fertőzöttek száma hazánkban
Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket.
Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket.

Egész Európában dinamikusan terjed a vírus, ezért a határellenőrzés és a beutazási korlátozás továbbra is érvényben van.

A vírus ihlette desszertnek még kis piros tüskéi is vannak a realitás érdekében.

A Covid-19 hosszú távú hatásai nem csak a súlyos betegeket érintik egy friss brit kutatás szerint.
Az október 20-a után igényelhető influenza elleni védőoltás tehermentesíti a tüdőt az esetleges koronavírus-fertőzések esetében is – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Szerdáról csütörtökre 1439 új fertőzöttet igazoltak, a halálos áldozatok száma pedig huszonhattal nőtt.
A fertőzés 189 országban és régióban van jelen, még mindig Amerikát érinti legrosszabbul a vírus.
A jogállamisági kérdést le kell választani az EU költségvetési kerete és a helyreállítási alap témájáról – hangsúlyozta Kövér László.

A vakcina a megoldás a koronavírusra, az oltások ellenzői másokat veszélyeztetnek elméleteikkel.

A koronavírus továbbra is az Egyesült Államokat sújtja a legnagyobb mértékben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.