Egymillió főre jutó fertőzöttek számát tekintve az Európai Unióban nagyon jól áll Magyarország a WHO október 18-i adatai szerint.

Egymillió főre jutó fertőzöttek számát tekintve az Európai Unióban nagyon jól áll Magyarország a WHO október 18-i adatai szerint.
Magyarországon a járvány alatt harmadannyian haltak meg, mint az EU-átlag. Az egymillió főre jutó halottak számát tekintve Ausztria és Dánia előttünk áll, de a nyugati országokat tekintve és régiós szinten sem állunk rosszul.
A fertőzöttekhez képest a halottak arányát nézve a középmezőnyben foglalunk helyet, de a nyugati országos többségét tekintve jobban állunk, Olaszországhoz, Belgiumhoz és Svédországhoz képest például sokkal jobban.
Orbán Viktor miniszterelnök még szeptemberben úgy fogalmazott, hogy Magyarország a járványügyi védekezés sikerét az emberéletekben méri. Akkor azt mondta, hogy más európai országokkal összehasonlítva Magyarországon jóval kevesebben halnak meg a járvány miatt és ezt a friss statisztikai adatok is alátámasztják. A miniszterelnök akkor elmondta, hogy
fel kell készülni arra, hogy Európában lényegében mindenhol nőni fog a fertőzöttek és a halottak száma, Magyarország pedig a védekezés sikerességét az emberéletekben méri.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.