Koronavírus: egymillió fertőzött a világban
A Johns Hopkins Egyetem adatbázisa szerint a járványnak a világ 181 országában már 51 ezernél is több áldozata van, ugyanakkor már csaknem 208 ezren legyőzték a vírust.
A Johns Hopkins Egyetem adatbázisa szerint a járványnak a világ 181 országában már 51 ezernél is több áldozata van, ugyanakkor már csaknem 208 ezren legyőzték a vírust.

Az új típusú koronavírus csapást mér a nemzetközi együttműködésre is: a világ országainak legalább egynegyede tiltólistára tette az orvosi eszközeik exportját.

24 óra alatt 509-cel 4032-re emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.
Különösen fontos a járványügyi ajánlások és szabályok betartása azoknak, akik nagyobb kockázatnak vannak kitéve koronavírus-fertőzés esetén.
Az orosz Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az An-124-es katonai gép Donald Trump és Vlagyimir Putyin hétfői telefonbeszélgetését követően indulhatott útjára.

Szerdától megkezdődik Oroszországban az idei esedékes sorkatonasági behívás időszaka. A Vlagyimir Putyin orosz államfő által kedden aláírt rendelet szerint a behívás július 15-ig tart majd.

Az adatok megerősítik azokat a korábbi tapasztalatokon alapuló közléseket, amelyek szerint a koronavírus elsősorban az időseknél és/vagy a krónikus betegeknél járhat súlyos következményekkel.

Bár nincs egyértelmű konszenzus a virológusok között a járványkezelés megfelelő módját illetően, két nagyobb csoportra oszlanak az országok – áll a v4na.com elemzésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő a Mazsihisz Szeretetkórház átadásán vett részt, ahol kiemelte: az egyházi intézményekben nyújtott gondoskodás különösen közel áll hozzá. A videóban a rendezvény előtti pillanatok, kézfogások, közös fotó és Orbán Viktor áldáskérése is látható.

Nagyot fordult a világ a Tisza Párt elnökével.

A kormány szerint Karácsony Gergely hibásan állítja, hogy jogtalanul vonnák el a főváros forrásait. Szentkirályi Alexandra arra emlékeztetett: miközben a főváros fizetési kötelezettségét más önkormányzatok gond nélkül teljesítik, Budapest jelentős állami fejlesztésekből részesül.

A főpolgármesteri kampányban fontos szerepet játszó egyik buszt kivonták a forgalomból.

Az állami látogatás összes hivatalos eseménye pénteken lesz.

Véget kell vetni az átgondolatlan befogadókultúrának.

Felkészülnek az orosz tengeralattjárók ellen.

Hazai pályán Németország összekapta magát és visszatérhet a sportág elitjébe.

A Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon Sárkány Zalán ezüstérmes lett.

Parov Stelar jövő szeptemberben a Budapest Parkban lép fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.