A világbajnok védő rémálomszerű debütálása után „nem lehet mindent lehúzni a WC-n”
Már a rábízott feladat is kellemetlen volt, de hamar még nagyobb lett a baj.
Már a rábízott feladat is kellemetlen volt, de hamar még nagyobb lett a baj.

Az AS Roma hosszú rossz sorozatot zárt le a Lazio elleni városi derbin.

Az olasz klub már ki is nevezte a kirúgott portugál vezetőedző utódját, világbajnok legenda érkezett.

A ritka esetek, amikor az európai sztárfutballisták igazolnak Latin-Amerikába, és nem fordítva.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.