Sára Sándor-díjat alapít az emberi erőforrások minisztere
A díj Sára Sándor életútja előtti tiszteletadásként azon fiatal alkotóknak adományozható, akik műveikkel elsősorban a nemzeti összetartozás fontosságára irányítják rá a figyelmet.
A díj Sára Sándor életútja előtti tiszteletadásként azon fiatal alkotóknak adományozható, akik műveikkel elsősorban a nemzeti összetartozás fontosságára irányítják rá a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.

A miniszterelnök kommentekre válaszolt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Nukleáris bázissá akarták átalakítani Grönlandot a jégpáncél alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.