Új rekordot ért el tavaly a mezőgazdasági gépek értékesítése
Bár traktorból fogy a legtöbb, népszerűek az öntözőberendezések is a gazdák körében.
Bár traktorból fogy a legtöbb, népszerűek az öntözőberendezések is a gazdák körében.

A cég honlapján olvasható ajánlat szerint a Hunorról és Magorról elnevezett gyorshajóját kínálja eladásra.
A most aláírt megállapodás is azt bizonyítja, hogy a társaság sikeresen halad előre a megkezdett úton.
A földek eladása az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálja.

Az Egyesült Államok adta a globális fegyvereladások több mint harmadát az elmúlt öt évben, megszilárdítva vezető szerepét ezen a téren – állapította meg hétfőn közzétett legfrissebb jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
A földértékesítési program első ütemében 6450 darab három hektár alatti parcellára tehetnek vételi ajánlatot az érdeklődők.

A személygépkocsi márkák közül a legtöbbet, 23 139 darabot a Suzukiból adták el január-novemberben, a márka piaci részesedése 16,32 százalék volt.
Kínában októberben már a 16. egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások, és már negyedik hónapja mérséklődött az elektromos és hibrid autók értékesítése, részben a gazdasági növekedés lassulásának jeleként.
A világ méztermésének majdnem az egyharmada, mintegy 550 ezer tonna méz fogy évente az Európai Unióban (EU), ám az uniós méhészek ennek csak a felét tudják előállítani, a többit más régiókból szerzik be – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti E



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

A britek megelőző lépést tettek.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.