A jelenlegi kapacitás negyvenszeresét tudja majd Levente
Nyertes pályázatnak köszönhetően épül új magyar szuperszámítógép Csillebércen.
Nyertes pályázatnak köszönhetően épül új magyar szuperszámítógép Csillebércen.

A közös vállalat keretében pályázati formában egy éven belül három nagy és további öt kisebb HPC központ jön létre konzorciumban, több tagállam összefogásával.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Napi összefoglaló.

A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.