Vucsics: Minden lőszer Szerbiában marad
Belgrád azonnali hatállyal felfüggesztette a teljes lőszerexportot.
Belgrád azonnali hatállyal felfüggesztette a teljes lőszerexportot.
A gazdasági semlegesség stratégiája lehetővé teszi, hogy eredményesen kereskedjünk a világ minden tájával.
Az olajon és a földgázon kívül a műtrágya is kulcsfontosságú bevételt jelent Oroszországnak.
A legtöbb német export októberben az Egyesült Államokba irányult, de ennek aránya is visszaesett.
Van tér a bővülésre a hazai kis- és közepes vállakozások tekintetében.
A kivitel mintegy nyolcvan százalékát teszi ki az éves gazdasági teljesítménynek, vagyis a GDP-nek.
A külgazdasági kitettségünk miatt gyengültünk.
Meglepetés a kivitel értékcsökkenésének mértéke, ami az ipari termelésben, így az utolsó negyedéves GDP-adatban is visszatükröződhet.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a HEPA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös konzorciumában jött létre.
A brüsszeli vezetést az unió gazdasági állapota és a háború ellenére teljesen elkerüli a valóság szele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Ezt nem fogják elhinni!
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.