Újabb csúcsdöntés jöhet az exportteljesítményben
Szijjártó Péter: Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét produkálta a magyar gazdaság.
Szijjártó Péter: Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét produkálta a magyar gazdaság.

57 céget támogattak, amelyek 67 helyszínen 83 fejlesztést valósítottak és valósítanak meg – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A nehézségek ellenére tavaly a gazdaság rekordokat döntött, beruházási és exportcsúcs is született – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Csak idén februárban jött el a külkereskedelemben a fordulat, amire a szakértők hónapok óta várnak

Az oroszországi biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a csoport vezetőinek elment az esze.

Már a pandémia előtti években egyre gyakrabban felmerülő kérdéssé vált a nemzetközi kereskedelem korlátozása.

Az ázsiai ország kivitele minimálisan nőtt, behozatala erőteljesebben csökkent az idei első három hónapban éves összevetésben.

A gabonaexport nagyot esett tavaly, de egyes árukból rekordmennyiségű volt a kivitel.

De nem csak ott.

Jól alakul a húsvét előtti piac, nem lehet okuk panaszra a juhászoknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.