Évtizedeken keresztül sikerszektora volt Magyarországnak az export, s jó hír, hogy az átmeneti, nyugat-európai gyengélkedés után továbbra is az lehet. Hazánk számára különösen fontos terület ez, mert a világgazdaságba mélyen integrálódott államok különösképpen érzékenyek a növekedést gátló tényezőkre, márpedig Magyarország abszolút ezek közé sorolható, hiszen az export mintegy nyolcvan százalékát teszi ki az éves gazdasági teljesítménynek, vagyis a GDP-nek.
A magyar exportot amúgy nem kell siratni, a rendelkezésre álló utolsó, éves statisztika alapján 2023-ban megdőlt a kiviteli rekord, hazánk még soha nem exportált annyit, mint tavaly.
Ennek nagysága több mint 149 milliárd eurót tett ki. Érzékeltetésül: talán még sokan emlékeznek rá, hogy 2019-ben nagyon büszkék voltunk arra: kivitelünk elérte a 100 milliárd euró feletti nagyságrendet. S hol tartunk most! Érdekességként: Magyarország lakosságszám szerint a világranglista 95. helyén áll, az exportteljesítményt illetően már a 33. A számok beszédesek, s rámutatnak, hogy a magyar gazdaság eredményességének szempontjából kritikus fontosságú az exportteljesítmény.
Ejtsünk néhány szót a szektorhoz tartozó alapdillemáról is. Miközben a kormány aktívan keresi keleti gazdasági szövetségeseit, minden igyekezete ellenére a magyar kivitel szerkezete nyugati „áramvonalú”. Tudniillik a nyugat-európába áramló export az összes kivitelünk mintegy nyolcvan százalékát teszi ki, és az sem változtat a helyzeten, ha az Európai Unión kívüli országokat is hozzáadjuk a kivitelünkhöz: mintegy kilencven százaléka a hazánkban előállított és értékesített termékeknek a vén kontinensen talál gazdára. Vagyis a magyar külkereskedelmen belül mintegy tízszázalékos arányt képviselnek a nem európai piacok. De fogalmazzunk konkrétan: ez a jelen pillanatban, mikor is az európai kereslet bezuhan, kényszerpályát jelent Magyarország számára. Ami egyszer képlet, másszor méreg: a magyar gazdaság a kilencvenes évektől Németországtól erősen függ. Évtizedeken keresztül a német vállalatok voltak az első számú befektetők, s Németország volt a legnagyobb piacunk. Akarom mondani: most is. Mind kivitel, mind pedig behozatal szempontjából a nagyjából harmincszázalékos német arány a legmeghatározóbb tényező a magyar gazdaságban.
Akárhogyan is, de ez természetes gazdasági „adottság”, amelyen csak lassan lehet változtatni a jövőben. Ugyanakkor a magyar gazdaság egyoldalú függőségéről időről időre lehet vitázni, a kérdés aktuálisabb, mint valaha. Jelenleg azért aktuális a felvetés, mert legfőbb exportpiacunk, Németország (és vele együtt az európai gazdaság is) gyengén muzsikál. Ám ennél is lényegesebb dolog, hogy mit termel a magyar gazdaság: autóalkatrészeket ugyanis nem tudunk majd fejlődő országokba „küldeni”.
Jogos a kérdés: ezzel együtt „lőttek” nekünk is, legalábbis rövid-, vagy középtávon? Ugyanis nem lehet egy gazdaságot az egyik pillanatról a másik átállítani.
A jó hír az, hogy a prognózisok szerint ideiglenes a kereslet visszaesése. Olybá tűnik, ciklikus a visszaesés a Lajtán túli országokban.
Azonban például a németeknek, elsősorban a saját gazdaságuk alakulása miatt, választ kell adniuk az alapkérdésekre. Az orosz–ukrán háború óta tartó negatív versenyképességi hatásokra, vagyis az olcsó energiától történő búcsúra hogyan reagálnak érdemben. A folyamatban lévő technológiai átállás okozta kihívásokra tudják-e választ? Mi lesz az elbocsátásokkal és a gyárbezárásokkal? Nemsokára Németországban előre hozott választások lesznek, egészen pontosan 2025. február 23-án, és vélhetően az nyer, aki megtalálja a kiutat a magas energiaárak és a munkaerőköltség okozta dilemmára, vagy az állami beruházások beindítására. Az összes, a témával foglalkozó prognózis szerint a ciklikus tényezők egy év múlva vélhetően már támogatni tudják a magyar külkereskedelmet, addigra talán a német gazdaság is magához tér.
Természetesen nem kell lemondanunk a keleti nyitásról, s a keleti piacokról. Most azt tudjuk ebben a helyzetben megállapítani, mint hogy ázsiai befektetők érkeznek Magyarországra, akik a nyugat-európai, illetve a globális keresletet próbálják meg kielégíteni. Végeredményben ugyanazt a globális értékláncot szolgáljuk ki.
Ne rejtsük véka alá, hogy az utóbbi tíz évben a magyar külkereskedelem sikerének segítője volt az, hogy az import mérséklése és az export segítése céljából a forint lassan, de folyamatosan gyengült. A versenyképességünket ezzel segítettük, főleg azon környező országokkal szemben, amelyek beléptek az eurózónába vagy követték annak árfolyamát.
De miért is lehetünk most, 2024 vége felé optimisták? A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő OECD elemzése alapján jövőre több mint háromszázalékos globális GDP-növekedés várható mérsékelt infláció mellett.
A magyar gazdasági kilátások kapcsán pedig az a lényeges, hogy a nemzetközi szervezet úgy látja: az idei 0,1 százalékos német gazdasági növekedést jövőre 1,4 százalékos, a korábbi évekhez képest viszonylag lendületes növekedés követheti. S ami számunkra ugyancsak fontos, hogy az euróövezetben a növekedés a mostani 0,7 százalékoshoz képest 2025-ben 1,3 százalékra gyorsulhat fel.
A fentieket összegezve mondhatjuk, hogy ha jelentősen nem is, de javultak Magyarország fő kereskedelmi partnereinek – eurózónás tagállamok, legfőképpen Németország – növekedési kilátásai, vagyis 2025-ben már külkereskedelmünk jelentős támasza lehet a gazdasági bővülésnek. Az alapdillema feloldásáról pedig annyit, hogy több lábon kell állni. Erről is szól a keleti nyitás, hogy ne legyünk kitéve a nyugat-európai keresletnek, hanem Keletre is tudjunk exportálni.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
