Új képlet a nemzetközi politikában
Amerika a saját érdekének képviselete során figyelembe veszi mások elképzelését, a rációt.
Amerika a saját érdekének képviselete során figyelembe veszi mások elképzelését, a rációt.

A legjobb gyógymód, ha összhangban élünk a természet ritmusával.

Örök baloldali többséget teremtene Brüsszel.

A kivitel mintegy nyolcvan százalékát teszi ki az éves gazdasági teljesítménynek, vagyis a GDP-nek.

A közhiedelemmel ellentétben nem a nagyon meleg évjáratok adják a legszebb borokat.

A pénzügyminiszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen szólalt fel.

A nagy kérdés az, lesz-e valaki Washingtonban, aki kész és képes megvalósítani a reálpolitikai fordulatot.

Idén helyreállhat a költségvetési egyensúly, és ráállhatunk a felzárkózási pályára.

Már kötet formájában is elolvashatjuk az Egyensúlyban című podcast sorozat vendégeivel készített beszélgetéseket.

Prioritásként kezelik a magyar családok támogatását az OKSZ nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatai.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.