A homo ludens, a játékos ember gyakran előkerül, ha a bor körüli gondolataimat próbálom rendezgetni vagy éppen formába önteni. Az ismeretszerző borkóstolás és jó esetben a nyomában kialakuló örömszerző borivás sokunk életébe hozott minőségi változást. No nem csak a borok minőségének és értékének növekedésére gondolok, sokkal inkább arra, hogy a jó borok társaságot vonzanak maguk köré. A társaságban elfogyasztott borok gondolkodásra, emlékezésre, társalgásra ösztönöznek és nem utolsó sorban határozott örömszerző képességgel is rendelkeznek.

Mi tehető ezért jó értelemben felelőssé? A borok sokszínűsége, gazdagsága, változása és fejlődése, ami sokunk számára jelent valódi örömforrást szenzorikus érzékszerveink kényeztetése mellett. Rohály Gábor írta le jó harminc évvel ezelőtt talán először, hogy a legizgalmasabb borok képesek komoly esztétikai élményt nyújtani kóstolójának.
Persze ehhez olyan borok kellenek, amelyek szinte kényeztetik a kóstolót kitűnő egyensúlyukkal, gazdag aromatikájukkal, tartós ízélményt adnak és nem utolsó sorban jól esik beszélni is róluk. Mert ne felejtsük el, hogy a borkultúra ott kezdődik, ahol a borokról beszélni tudnak.
Nos, a magam jó sorsa újabb remek termelő boraihoz engedett hozzáférni. Bárdos Saroltát láttuk vendégül a Pasaréti Közösségi Házban, ahol szép számmal szerveztünk már felejthetetlen kóstolókat. Saci a Tokaj Nobilis Pincészet tulajdonosa, arca és egyben elsőszámú rabszolgája.
Mégsem a rengeteg kötöttséget, erőfeszítést, munkát érezzük boraiban, sokkal inkább a szeretetet, elkötelezettséget, tiszteletet, amit a szőlő, a családi örökség, a borvidék és a borok iránt érez.
Nem egyszerű manapság Tokajban bort készíteni. Máshol sem, de mostanában a tokaji termelőt valóban még az ág is húzza. Az évjáratok nem kedveznek a kiegyensúlyozott fejlődésnek, ami az átlagosnál is nehezebb feladat elő állítja termelőinket. De mitől is lesz jó egy évjárat?
A viszonylag korai és gyors virágzás és a jó kötődés a kiindulás, amit jó esetben egyenletes és a szőlő számára kielégítő csapadékeloszlás kellene, hogy kövessen. Mert a közhiedelemmel ellentétben nem a nagyon meleg évjáratok adják a legszebb borokat.