Palkovics László: Erősíteni kell a szerbiai felsőoktatási kapcsolatokat
A miniszter elmondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.
A miniszter elmondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.
A fejlesztések elsősorban a pécsi orvoskaron több évtizede indult idegen nyelvi képzéseknek köszönhetők – jelentette ki Bódis József.
A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár bejelentése szerint a lehetőséggel szeptembertől élhetnek a képzésben résztvevők.
Kreatív Abaúj – a Miskolci Egyetem „Creativ Region” elnevezesű programjának eredményeit hétfőn mutatták be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádvécsén, a projekt a Keleti-Csereháti kistérség 25 települését érinti.
A pénzügyminiszter rámutatott: a pénzügyi digitalizáció és innováció ma már a mindennapok része és megváltoztatja a pénzügyi szektor működését is.
Az egyetem képzési kínálatában az ország tíz legnépszerűbb szakjából öt is megtalálható, amelyekre a jelentkezési összlétszám idén is emelkedett, a korábbi évhez képest.
Bár a rendszerváltás óta csaknem három évtized telt el, az egyetemi oktatók jelentős részénél tovább kísért a múlt.
A közgazdászoknak áll a világ a felsőoktatásba készülő fiatalok szerint, az idei felvételin ugyanis sokadik éve ismét a gazdálkodási és menedzsment alapszakot választották a legtöbben.
Alapképzésre 77 211, mesterképzésre 17 893, osztatlan képzésre 12 ezer, felsőoktatási szakképzésre 4930 diák jelentkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.