Újabb járványügyi intézkedések a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren
Az utasok saját maguk adhatják fel csomagjaikat, és a kötelező távolságot is be kell tartaniuk.
Az utasok saját maguk adhatják fel csomagjaikat, és a kötelező távolságot is be kell tartaniuk.
Hetente értékeli újra az országok koronavírus-járvány szerinti besorolását az operatív törzs.
A legfertőzöttebb idősotthon továbbra is a Pesti úti, ahol már 55-en haltak meg.
A járvány nem ért véget, a környező országokban a megbetegedések számának növekedése tapasztalható.
Az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen javult a járvány alatt.
A német és osztrák vágóhidakkal ellentétben nálunk kis esély van járványgóc kialakulására.
A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön.
Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégisták az USA-ban, ráadásul nevezési díjat is szednek.
A kommunista diktatúra mindeddig nem közölt semmilyen adatot koronavírus-fertőzésről.
Naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.