Maszk mögé bújik a Fehér Ház, a kór a felső köröket is elérte
Trump fertőzéses esetek miatt előírta, hogy a Fehér Ház nyugati szárnyában kötelező a maszk.
Trump fertőzéses esetek miatt előírta, hogy a Fehér Ház nyugati szárnyában kötelező a maszk.
Oroszországban 221 344 volt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 2009, a gyógyultaké pedig 39 801.
Mind az 533 személy egyvalakitől kapta el a fertőzést – állította most az államfő, anélkül, hogy kitért volna arra, hogyan terjedt el a Covid-19 betegség a gyárban.
A strandok szabadtéri részei vidéken megnyithattak, de a zárt fürdők és fedett medencék még nem használhatók.
Robert Koch országos közegészségügyi intézet közlése szerint „nagyon jó hírek” érkeztek a járványhelyzet alakulásáról.
A legtöbb fertőzést a fővárosban, Moszkva megyében és Szentpéterváron regisztrálták.
Idejében meghozták a szükséges járványügyi megelőzési intézkedéseket a magyarországi börtönökben.
Az Anfield nézőterén szurkoló háromezer madridi látogatása halottak százaiban mérhető katasztrófát okozott Liverpoolban.
Fokozódó vírusveszélyt hozhat a muszlimok április 23-án kezdődő szent hónapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.