Hernádi Ádám úgy véli, Esztergom többre érdemes
Esztergomnak erős központnak, a Dunakanyar fővárosának kell lennie, mindennemű fejlesztésnek ezt a célt kell szolgálnia – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP esztergomi polgármesterjelöltje.
Esztergomnak erős központnak, a Dunakanyar fővárosának kell lennie, mindennemű fejlesztésnek ezt a célt kell szolgálnia – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP esztergomi polgármesterjelöltje.

A szakadék széléről kellett visszahúzni az országot 2010-ben az Orbán-kormánynak, de ennél sokkal többet tett az elmúlt kilenc évben.

A Fidesz-KDNP-vel választási szövetségben szereplő szervezet szerint az ellenzéki ernyőszervezet polgármesterjelöltje választási programját is hasonló címmel látta el, mint az ÖPE a sajátját.
Hódmezővásárhely – a Fidesz-KDNP által támogatott – független polgármesterjelöltje hangsúlyozta az önkormányzatnak kötelessége foglalkozni a vásárhelyi kórház fejlesztésével.

A Varga Béla polgármesterjelölt hangsúlyozta, azon fog dolgozni, hogy a fiatalok, a gyermekes családok, az idősek és a vállalkozók is jól érezzék magukat a városban.
A Fidesz helyi csoportja és a párt országos választás-előkészítő bizottsága egyhangúlag kérte fel Ács Rezsőt jelöltnek.
Kriza Ákos pénteken a miskolci városházán újságíróknak azzal indokolta a döntést, hogy több mint tíz éve betegséggel küzd, emiatt úgy érzi, hogy újabb ciklusnak nem vághat neki.
Hősünk az új ellenzéki erősorrend szerint módosította baráti körét. Újabban legtöbbet a Gyurcsány család kampányol a független Márki-Zay városában.
Önkéntes munka keretében az augusztus 20-ai virágkarneválon felvonuló virágkocsikat díszítettek a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei szerdán Debrecenben.
A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője volt Földi-Kovács Andrea vendége. Szóba került a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése a közelgő önkormányzati választások szempontjából.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.