Trócsányi László: Valódi európai testvériségre van szükség
A Notre-Dame leégése után napok alatt 700 millió eurónyi adomány gyűlt össze, Európa érzi, hogy keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami.
A Notre-Dame leégése után napok alatt 700 millió eurónyi adomány gyűlt össze, Európa érzi, hogy keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami.

A Kúria korábban egy konkrét ügyben elmarasztalta a Fidesz-KDNP-t, az Alkotmánybíróság most ezt az önkényes döntést megsemmisítette.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tevékenységét nyomon követő újabb öt megfigyelőt vett nyilvántartásba keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), valamennyiüket a Fidesz-KDNP delegálta.
Hidvéghi Balázs úgy vélekedett, hogy az elmúlt évek bevándorláspárti brüsszeli politikája elhibázott és nem az európai nemzetek érdekeit szolgálja.

A Fidesz-KDNP szeretettel köszönti az édesanyákat. Köszönjük nekik, amit családjukért, gyermekeikért, unokáikért és Magyarországért tesznek.

A párt szerint Karácsony Gergely Tarlós István főpolgármester korábbi kampányait majmolja azzal, hogy „kerületjárásra” indult Budapesten.
Növelte népszerűségét a Fidesz-KDNP, a biztos szavazók 57 százaléka a kormánypártokat választaná – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában.

Egyre több zuglói elégedetlen Karácsony Gergely polgármesteri tevékenységével, bosszantják őket a botrányok és az, hogy a környező kerületek jobban fejlődnek.

Majdnem két és fél éve tart az az állapot, amelyben a zuglói polgároknak a kerület költségvetéséből naponta egymillió forintot kell betenniük a parkolási rendszerbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

Az ónos eső miatt a fővárosra és több vármegyére is kiadták a másodfokú figyelmeztetést.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.

Traktorokkal hajtottak Párizsba, hogy tiltakozzanak.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

A bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.