’89-es üzenet: a rendszerváltás filmjeit vetítik Brüsszelben
A Brüsszeli Magyar Intézet is a rendszerváltásra emlékezik, ezekben a napokban két hiánypótló rendezvény nyílt meg a nemzetközi közönség előtt.
A Brüsszeli Magyar Intézet is a rendszerváltásra emlékezik, ezekben a napokban két hiánypótló rendezvény nyílt meg a nemzetközi közönség előtt.
A 15-24 éves magyar fiatalok negyede legalább egyszer szándékosan használt illegális online forrásokat az elmúlt évben, hogy hozzáférjen digitális tartalmakhoz, 15 százalékuk pedig vásárolt is hamis terméket az interneten – derült ki az Európai Unió Szell
Kedden kezdődik és vasárnapig tart a 14. Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban – írta a Magyar Hírlap.
Az európai filmművészet két rendezőlegendája, Roman Polanski és Pedro Almodóvar filmje fej-fej mellett verseng az idei Európai Filmdíjakért.
A sikeres magyar filmek mindig rólunk szóltak, a mi életünkről – hangsúlyozta az Ez itt a kérdés című műsorban Káel Csaba filmügyi kormánybiztos kedden este az M5 kulturális csatornán.
Ma veszi kezdetét a Szemrevaló Filmfesztivál Budapesten, ahol október 6-ig öt tematikus blokkban kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a német nyelvterület filmkultúrájából.
A filmvilág sztárjai közül Pierre Richard, Magda Vásáryová, Michael Nyman és Udo Kier is jelen lesz a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelyen 21 frissen felújított magyar alkotást is láthatnak a nézők.
A közelmúlt filmtermésének legjavából huszonnégy alkotást vetítenek az idei Vertigo Filmhéten, amely július 24. és 31. között várja az érdeklődőket a fővárosi Puskin moziban.
Bogdán Árpád, Varga Ágota és Schwechtje Mihály filmjeit is díjazta a zsűri Lengyelországban, a hétvégén véget ért lagówi nemzetközi filmfesztiválon – közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
Négy magyar alkotás, köztük Damokos Attila Charon című kísérleti kisfilmje is szerepel a nyár végi 44. Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon (OFF), amelynek győztesei kvalifikálják magukat a jövő évi Oscar-mezőnybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az áramért átlagosan két és félszer, a gázért pedig négyszer annyit kell fizetni az Európai Unióban, mint hazánkban.
Szijjártó szerint a magyar–ukrán kapcsolatok romlása Kijevet terheli.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szeretné, ha mosolyt csalnának a szurkolók arcára.
Minden magyar rosszul járna a Tisza Párt terveivel.
Az este Lady Gagáról, Ariana Grandéról, Sabrina Carpenterről és a végre díjat nyerő Mariah Careyről szólt.
Már az ukránok is megerősítették.
Három nagy blokk áll egymással szemben.
Az este Lady Gagáról, Ariana Grandéról, Sabrina Carpenterről és a végre díjat nyerő Mariah Careyről szólt.
Már az ukránok is megerősítették.
Három nagy blokk áll egymással szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.