Fülöp Attila: A nevelőszülők jövőt adnak a gyermekeknek
A kormány meggyőződése, hogy annak a 23 ezer gyermeknek a jövője, akik a gyermekvédelem rendszerében kapnak segítséget, nem lehet közömbös az ország számára – hangsúlyozta az államtitkár.
A kormány meggyőződése, hogy annak a 23 ezer gyermeknek a jövője, akik a gyermekvédelem rendszerében kapnak segítséget, nem lehet közömbös az ország számára – hangsúlyozta az államtitkár.

Magyarország nem lehet közömbös a gyermekvédelmi ellátásban nevelt 23 ezer gyermek és az ő majdani utódaik jövője iránt.
Ma a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája 42 százalék, míg 2010-ben csupán 18 százalék volt – emlékeztetett az államtitkár.
Az államtitkár kezdeményezte a két ember azonnali elbocsátását, valamint foglalkozásától történő végleges eltiltását. A minisztérium még hétfőn rendőrségi feljelentést tett az ügyben.
Megalapozatlanok a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonát érintően a napokban a sajtóban megjelent súlyos állítások.
Ennek a stratégiának köszönhetően ma már a gyermekvédelmi rendszerben lévő 23 ezer gondozott kétharmada nevelőszülőknél él.
Az államtitkár az autizmus világnapja alkalmából szervezett szakmai napon kiemelte: látni kell, hogy a fogyatékosság nemcsak az érintett család magánügye.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Elképesztő drámák és hazai söprés az első döntős napon.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.