Fülöp Attila: Kiemelt jelentőségűek a fogyatékossággal élőket érintő intézkedések
A fogyatékossággal élők számára az a leglényegesebb, hogy ne üres, rosszul megfogalmazott együttérzést kapjanak, hanem segítséget – hangsúlyozta az államtitkár.
A fogyatékossággal élők számára az a leglényegesebb, hogy ne üres, rosszul megfogalmazott együttérzést kapjanak, hanem segítséget – hangsúlyozta az államtitkár.

A piaci szereplők megszólítása a cél, hogy e társadalmi csoport jelenlegi 42 százalékos foglalkoztatási aránya növekedjen a jövőben – szögezte le az államtitkár.
Az államtitkár szerint az állam, az önkormányzatok támogatásával és az embereket elérő civil szervezetek szervező erejével beszélhetünk sikeres fogyatékosságügyről.
A Fidesz-KDNP kormányzása alatt az elmúlt években két és félszeresére emelkedett azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a száma, akik részt vesznek a foglalkoztatásban.
A szociális ügyekért felelős államtitkár kifejtette, hogy 2010-ben még kevesebb mint 30 milliárd, idén már majdnem 80 milliárd, jövőre pedig már 82,5 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre.
Az államtitkár a 200 millió forintból felépített, a fogyatékosok nappali ellátását segítő épület avatásán azt mondta: az állam segíti, garantálja és támogatja ezt a területet.

A szociális biztonság első téglája mindig a közösségteremtés és a közösségépítés – fogalmazott az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára.

A szociális ügyekért felelős államtitkár jelenlétében letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet.

Az államtitkár hozzátette: Magyarországon jelenleg 15 ezer gyermek él nevelőszülőknél, 8 ezer pedig nevelőotthonokban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Beváltotta a fenyegetését, lakóház égett ki Várpalotán.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.

Verdi operája Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára.

A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.