Előadóművészek osztják a kokárdát országszerte
A történelmi Magyarország határait is szimbolizálják a fiatalok által készített kokárdák.
A történelmi Magyarország határait is szimbolizálják a fiatalok által készített kokárdák.
Sorra újulnak meg a színházaink Kaposvártól Debrecenig – mondta Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója az Origónak.
Foroghat a történelmi kalandfilm és a háromszoros olimpiai bajnok férfi-vízilabdaválogatottról szóló dokumentumfilm.
Több mint 300 intézmény mintegy 1600 programmal regisztrált eddig az idén a Múzeumok Éjszakájára.
Fülöp Péter kifogásolta az Artisjus működésében tapasztalható visszásságokat, mint például a pazarló pénzköltést vagy a pandémia alatt indokolatlanul csökkentett jogdíjakat.
Válasz Fülöp Péternek, a Szürke állomány: Az Artisjus-ügy című írására.
Májusban hét előadás látható majd, június 1-én pedig szélesre tárják a kapukat a közönség előtt, és megkezdik az elmaradt előadások pótlását.
A kaposvári Csiky Gergely Színház a pandémiás időszakban sem engedi el nézői kezét.
Ebben az évben 29 intézmény nyerte el a címet, közöttük összesen 37,7 millió forintot osztottak szét.
A magyar kultúra napja alkalmából immár 24. alkalommal megrendezett gála két fővédnöke Benkő Tibor és Fekete Péter volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elsősorban a gázai helyzetről, a tűzszüneti tárgyalások állásáról, valamint a közelmúltbeli iráni katonai akcióról egyeztet.
A nadrágot nem a volt vezérkari főnök viselte otthon, mivel a vásárlásokat közvetlenül a felesége irányította.
Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.
Grigor Dimitrov elképesztő pechszériája a legfájdalmasabb epizóddal bővült.
Az olaszok számára nem jelent prioritást, hogy a bevándorlók állampolgársághoz jussanak – reagált Claudio Borghi Aquilini, a Liga jobboldali kormánypárt szenátora a szövetséges Hajrá Olaszország párt kezdeményezésére.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
Az olaszok számára nem jelent prioritást, hogy a bevándorlók állampolgársághoz jussanak – reagált Claudio Borghi Aquilini, a Liga jobboldali kormánypárt szenátora a szövetséges Hajrá Olaszország párt kezdeményezésére.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.