A G7 figyelmeztetése a biztonság romló világhelyzetéről
A háborúkba való közvetlen beavatkozás súlyos következményekkel járhatnak.
A háborúkba való közvetlen beavatkozás súlyos következményekkel járhatnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy veszélyben van a globális biztonság.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn partnerségről és globális biztonságról egyeztetett telefonon Boris Johnson brit kormányfővel – közölte a Fehér Ház.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.