„A terrorizmus és a tömeges migráció egymással ördögi kört alkotnak”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy veszélyben van a globális biztonság.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 08. 11:34
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szaúd-arábiai Rijádban, az ISIS elleni Globális Koalíció ülésén 2023. június 8-án. (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter) Fotó: MARTON_KIRALY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyobb veszélyben van a globális biztonság, mint az utóbbi hetven évben bármikor, soha korábban nem volt ennyire súlyos a terrorfenyegetettség és a harmadik világháború kirobbanásának kockázata – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Rijádban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet ellen harcoló globális koalíció amerikai–szaúdi közös elnökletű ülésén kiemelte, hogy soha nem volt ekkora a veszélye a harmadik világháború kitörésének, és nem zajlott ilyen „nyílt és szégyentelen hivatkozás nukleáris képességekre”, emellett pedig minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország hozzájárul az ISIS elleni küzdelem sikeréhez, továbbra is támogatja a leginkább fenyegetett közösségeket, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására.

„Magyarország a következő időszakban tizenhat olyan fejlesztési programot fog támogatni Irakban és Szíriában, amelyek célja iskolák felújítása és működtetése, kórházak működtetése, illetve különböző, a közösségek szempontjából fontos egyházi, humanitárius és szociális intézmények működtetése annak érdekében, hogy ezek a közösségek ne kényszerüljenek otthonaik elhagyására” – sorolta.

Elmondta, ezen programok összértéke 1,6 milliárd forint, de hazánk a katonai jelenlétét is fenntartja a térségben, jelenleg 134 magyar katona vesz részt egy iraki kiképzési misszióban az ISIS elleni koalíció keretében.

„Emellett támogatjuk az ENSZ azon törekvését, hogy az elszámoltathatóság elől ne menekülhessenek el az Iszlám Állam harcosai, vagyis hogy a büntetlenség mítoszát szétverjük, és világossá tegyük, hogy aki terrorcselekményt követ el, aki elnyom egy közösséget, aki arra kényszerít egy közösséget, hogy elhagyja az otthonát, az súlyos bűncselekményt követ el, és ennek a méltó büntetése is elérkezik” – közölte. Szijjártó Péter kijelentette:

 

Mi, magyarok, akik egyszerre szembesülünk a keletről és a délről érkező kihívásokkal, pontosan tudjuk, hogy a globális biztonság megvédése lehetetlen a terrorizmus elleni határozott, eredményes fellépés nélkül.

 

Hozzátette, hogy ennek keretében az ISIS legyőzésére kell koncentrálni, ugyanis az elmúlt években többször is azt lehetett hinni, hogy ez megtörtént, mégis újra és újra felbukkan a dzsihadista csoport a világ különböző pontjain, így a Közel-Kelet után már Afrikában is. „Pontosan tudjuk, hogy a terrorizmus nem csak magában jelent veszélyt, az igazi veszélyt az jelenti, hogy a terrorizmus és a tömeges migráció egymással ördögi kört alkotnak” – mondta. Rámutatott, hogy minél magasabb a terrorveszély, annál nagyobb esélye van a bevándorlási nyomás erősödésének Európában, ráadásul a migrációs hullámokkal hazánk azonnal szembesül, miután mára a nyugat-balkáni útvonal vált elsődlegessé.

 

Ezért tehát a terrorizmus elleni fellépés Magyarország számára kulcskérdés

 

– fogalmazott, úgy vélekedve, hogy Európa ma képtelen lenne két biztonsági kihívást kezelni egyszerre, hiszen az ukrajnai háború következményei még mindig rendkívül súlyosak.

A miniszter végül ismét aláhúzta, hogy a globális biztonság napjainkban nagyobb veszélyben van, mint az elmúlt hetven évben bármikor. „A nukleáris képességekre való nyílt hivatkozás olyan erőteljes, mint az elmúlt hetven évben soha, és a globális terrorfenyegetettség is olyan súlyos, mint az elmúlt hetven évben soha” – mondta. „Úgyhogy egyesítenünk kell erőinket annak érdekében, hogy a keleti szomszédságunkban béke legyen, s délről ne legyünk migrációs nyomás alatt, ehhez pedig győzelemre van szükség a terrorszervezetekkel szemben” – összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szaúd-arábiai Rijádban, az ISIS elleni Globális Koalíció ülésén 2023. június 8-án (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.