Japánban tárgyalt Gulyás Gergely
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a japán-magyar kapcsolatok legfontosabb területe a gazdasági együttműködés, hiszen Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a japán-magyar kapcsolatok legfontosabb területe a gazdasági együttműködés, hiszen Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon.

Az időseket és a közfoglalkoztatottakat érintő jóléti intézkedéseket jelentett be a pénteki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Mások mellett a felsőoktatás irányitásáról, az új filmügyi kormánybiztos személyéről, valamint a világhatalmakhoz fűződő kapcsolatokról is szó volt a kormányinfón.

A miniszter kifejtette, a kormány elsősorban az intézményi kereteket tudja biztosítani, de tartalommal feltölteni csak a kollégiumihoz hasonló közösségek tudják.
Ha sikerül felébreszteni a magyarságtudatot azokban a magyarokban, akik más országban, esetleg másik kontinensen születtek, akkor ez a magyar nemzet javát is szolgálhatja.
A miniszter közölte, 2010-ben a gazdasági csőd szélére került az ország, ezért a hivatalba lépő kormánynak más területek mellett a közigazgatást is át kellett alakítania.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményen úgy vélte, hogy a történelem és a tudományos kutatás is részben adós maradt az 1989-es változások feltárásával.
A közép-európai összefogás már ma is láthatóan képes befolyásolni az európai döntéshozatalt – mondta Kolozsváron a miniszter.
Ha ide el tudunk jutni, akkor az Európai Unió is hatékonyabb lesz – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő és a Fidesz is magabiztosan, erős csapattal vág neki a választásoknak.

A választás tétjéről beszélt a honvédelmi miniszter.

Tovább fejlődik az egészségügy.

Térképeken, animáción mutatjuk, mire számíthat holnap.

Moszkva soha nem egyezne bele nyugati csapatok ukrajnai telepítésébe, a katonai szerepvállalásról szóló tervek mégis napirenden maradtak.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

A Nézőpont Intézet szerint tartóssá vált a kormánypártok előnye

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.