Gulyás Gergely: A kormány együttműködésre készül minden önkormányzattal
Az együttműködést sokkal könnyebb megtenni, ha a települések vezetői is a közös munkára törekszenek – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Szombathelyen.
Az együttműködést sokkal könnyebb megtenni, ha a települések vezetői is a közös munkára törekszenek – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Szombathelyen.

Magyarország legfeljebb „kiszállítási kvótát” tud támogatni, abban hajlandó részt vállalni – hangsúlyozta a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a kormány is támogatja Várhelyi Olivér biztosi jelölését.

Gulyás Gergely miniszter emlékeztetett arra, hogy Budapesten jelenleg nincs közlekedési múzeum; bár a nagy közlekedési múzeum tervei már elkészültek, de megvalósítása még jó néhány évig eltarthat.

A néhai hercegprímás ellen folyó per örök példája a kommunista diktatúra egyedülálló gátlástalanságának és annak az aljasságnak, amire a kommunisták az egyházakkal szemben képesek voltak.

A miniszter kiemelte, hogy a konzervatív fordulat ügye a német uniópártoknál, a CSU és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségében is fontos vitatéma.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: hosszú vita zajlik a hazai közéletben arról, hogy mennyire előnyös, ha egy településnek kormánypárti polgármestere van.
Érezhetően javította a Déli pályaudvar környékén élők életminőségét a dízel tolatómozdonyok kitiltása a területről – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Gyarmati Dezső Uszoda építése 2018 márciusában kezdődött. Az uszoda a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot közvetlen szomszédságában létesült.

Az éjjeli aluljáró-lezárást a köztisztaság és az emberhez méltó életkörülmények biztosításának erkölcsi követelményével indokolta a Miniszterelnökség vezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.