Keresés
Magyar Nemzet
2019. december 10., kedd, Judit napja

Címke: győri balett

8 cikk 1/1 oldal

Egy személyiség szétesése

Lev Tolsztoj Anna Karenina című műve a társadalmi változások ellenére nemhogy kicsit is vesztett volna az aktualitásából, hanem éppen ellenkezőleg: fontosabb, mint valaha.

Világsztárok érkeznek a jubileumi fesztiválra

A 40. Budapesti Tavaszi Fesztiválra készül a főváros, a rendezvény vezetői szokásukhoz híven már most bejelentettek néhány fellépőt a régió egyik legfontosabb programsorozatából.

Boleró a közönségtől

Negyven évvel ezelőtt egy balettévfolyam úgy döntött, hogy nemcsak együtt marad, hanem vezetőt és várost is választ magának. Így született meg a Győri Balett.

Fotóriporter és szemtanú

Az évfordulók, melyekre a tárlat címe is utal, a fotós két kedvelt témájához is kötődnek: az egyik a negyven éve alakult Győri Balett, a másik a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás.

A Tűzmadártól a Forgószélig

A Győri Balett igazgatója, Kiss János úgy látta, semmi értelme egymásnak adni a díjakat, ezért született meg az elhatározás, hogy a Magyar táncfesztivál kizárólag az értékek felmutatásáról szóljon.

Nem csak a képzelet csodája

A felnőttek a Győri Balett honlapjáról informálódhatnak, hogy milyen csemegéket tartogat még számukra a Születésnapra készülünk című, exkluzív filmvetítéssel záruló 15. Magyar táncfesztivál.

Hat nagyszínpadi bemutató a Győri Nemzeti Színház következő évadában

Korok és történetek címmel hirdette meg a Győri Nemzeti Színház a 2019-2020-as évadát, amelyben hat nagyszínházi darabot mutatnak be. A következő évadban ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a Győri Balett – hangzott el a műsort ismertető sajtótájékoztatón csütörtök délután Győrben.
8 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …