Milyen sors vár egy apátlan fiúra? Milyen elvek szerint éli az életét? Megnyugvást találhat-e a lelke a szerelem által? A Győri Balett Peer Gynt című balettelőadása egyebek mellett ezeket a kérdéseket járja körül a tánc nyelvén. A két felvonásból álló darab azonban nem ad konkrét válaszokat e kérdésekre, hanem újabb és újabb kérdéseket tesz fel, így tartva tükröt elénk. Egy olyan tükröt, amibe nem szívesen nézünk bele.
Henrik Ibsen drámai költeményét bizonyára sokan ismerik: az apátlan Peer Gynt anyjával, Aaséval él, ő próbálja terelgetni fia életét. Ám a hányatott sorsú ifjú a saját érzelmeinek és ösztöneinek a rabja. Az általa teremtett fantáziavilágba menekül, hazugságokba ringatja magát.
Élete nem más, mint halogatásokkal teli létezés, csupa önámítás. Ebben a miliőben Solvejg szerelme az igaz, minden más – Ingrid és a Zöld ruhás nő felbukkanása – annyira szürreálisnak, annyira hamisnak tűnik.
De vajon Peer Gynt képes-e felismerni a valódi, semmi máshoz nem fogható érzelmet, vagy más utat választ?
Mindemellett pedig az is érdekes kérdés, hogy az újra és újra megjelenő szarvasbika – akit az apa alteregójaként értelmezhetünk – és Peer Gynt vitája, küzdelme hogyan ér véget?
Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, érdemes művész már többször bebizonyította, hogy két dologhoz nagyon ért, amikor koreográfiát készít: egyrészt a klasszikus műveket, darabokat bemutató cselekményes balettelőadásaiban az emberi történetekre, a lélek mélységeire fókuszál a legnagyobb alázattal, másrészt pedig hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy a szólótáncok és a tánckar kemény munkáját, mozdulatait összehangolja, s ezáltal egy olyan színpadképet, s egyben olyan táncszínházi élményt hoz létre a színpadon, amit órákig tudnánk nézni.
Láttunk erre számos példát az előadás első és második felvonásában is. A darab elején a tánckar akrobatikus mozdulatai, energiái ragadtak magukkal bennünket, majd több jelenetben a test és a lélek, az érzelmek rezdülései által meditatív élményben volt részünk. Valósággal együtt lélegeztünk a táncművészekkel. Emellett arról is szólnunk kell, hogy ezeket az éteri mozdulatokat a zene tette teljessé, s mindez együtt szakrális pillanatokat teremtett. Ritkán lehet ilyesmiben részünk.
A szimbólumokkal teletűzdelt előadás mind látványvilágában, mind hangulatában a mesék, az erdők, a tündérek és manók világát idézte. Egy olyan különös, szürreális térben tettük meg ezt a mély, drámai utazást, amelyben látszatra az egó féktelenül, következmények nélkül megtehet bármit.
A színpad hátterébe függesztett hatalmas szarvasagancs pedig amellett, hogy emelvényként szolgált, az elejtett vadra, valamint az apa hiányára is emlékeztetett. A folyamatosan önmagát kereső és démonaival küzdő Peer Gynt a természet mellett egy másik világban, a kórház rideg tereiben is táncolt, így két ellentétes világ jelent meg a színpadon.
A bemutatón Peer Gynt szerepében Luka Dimicet láthattuk, aki tánctudása mellett színészi képességeivel is lenyűgözte a közönséget. Ugyanis a fiatal táncművész a szemünk láttára változott fiúból férfivá, minden mozdulata, a színpadon való jelenléte elképesztően hiteles volt. A védelmező édesanyát Matuza Adrienn csodálatos tánca, a szarvasbikát Jekli Zoltán félelmetes, sötét figurája, Solvejg karakterét pedig Herkovics Eszter Adria érzékeny tánca tette emlékezetessé.
A Peer Gynt tehát egy sűrű, mély fejlődéstörténet, útkeresés, ami az élet kulcsfontosságú szakaszain vezetett végig minket, s éppen ezért könnyen tudtunk azonosulni a főszereplővel. Emellett tanított valami nagyon fontosat, azt, hogy a válságos élethelyzetek, a drámai pillanatok arra valók, hogy szembenézzünk önmagunkkal, s ezáltal olyan emberré váljunk, amilyenné szeretnénk. Ezt az üzenetet erősítette az előadás befejezése is, hiszen Gábor Audrey opera-énekesnő gyönyörű áriáját hallani felemelő és egyben reményteli volt.
