Az amerikai választásokat akarhatták manipulálni hackerek
Republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégeknek a számítógépes rendszereit támadták.
Republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégeknek a számítógépes rendszereit támadták.
Fejvadászoktól érkező megkeresésnek álcázzák leveleiket észak-koreai hackerek.
Aki kihagyja a biztonsági frissítést, elképesztő mennyiségű és méretű rést hagy a támadóknak.
Hackerek ellopták az easyJet kilencmillió ügyfelének adatait – közölte a brit fapados légitársaság kedden.
Orosz hackerek egy csoportja iráni kiberbűnözőnek álcázva magát számos ország ellen intézett kibertámadást – közölték hétfőn amerikai és brit hivatalos források.
Semmi nem utal arra, hogy Oroszország például a Facebook közösségi médiaportál felhasználásával megpróbálta volna befolyásolni a brit EU-tagságról három éve tartott népszavazást – mondta hétfőn Sir Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes.
Az immáron legnagyobb volumenű bűnügyi ágazattá vált internetes csalások elkövetőinek ötlettára szinte kifogyhatatlan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.