Routerek milliói felett próbálják átvenni az irányítást
A routerek tipikusan alacsony szoftveres biztonsági foka a többségnek feltehetően már nem újdonság.
A routerek tipikusan alacsony szoftveres biztonsági foka a többségnek feltehetően már nem újdonság.
Egy amerikai húsfeldolgozó több üzeme is leállt egy zsarolóvírus miatt.
Magyarország európai viszonylatban több szempontból is a legérintettebb top 10 ország közé tartozik.
A modemekben lévő hibán keresztül hátsó kapu nyitható, a hackerek rögzíthetik a telehívásokat.
Az ujjlenyomattól a lakcímig mindent elérhetővé tettek a bűnözők.
Kínai, pakisztáni, jordán és egyiptomi egyetemista lopta el több száz ember pénzügyi adatait.
533 millió Facebook-felhasználó adatait lopták el kiberbűnözők, a károsultak között 377 ezer magyar van.
A konferencia célja, hogy segítsék az emberek tájékoztatását az internet biztonságos használatáról.
Érdekessége, hogy kizárólag egy mobilalkalmazáson keresztül lehet nyitni és csukni a zárszerkezetét.
A kiberbűnözők adathalász módszerekkel kicsalt személyes információk felhasználásával tették rá a kezüket mások fizetésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.