Halálra gázolt a vonat egy férfit Berettyóújfaluban
Halálra gázolt a vonat egy férfit Berettyóújfaluban, a Dózsa György utcai vasúti átjáróban vasárnap délután – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Halálra gázolt a vonat egy férfit Berettyóújfaluban, a Dózsa György utcai vasúti átjáróban vasárnap délután – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

Betonlap zuhant egy munkagödörben dolgozó férfira szerdán Szombathelyen, a munkás életét vesztette – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A személyzet egyik tagjának kétéves kisfiát ölte meg egy leopárd a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban – közölte az intézmény a honlapján.
Életének 49. évében, hétfőn reggel váratlanul elhunyt Térey János, Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett és József Attila-díjas költő, író, műfordító, drámaíró.

Kilencvenhat éves korában meghalt a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet alapítója, Robert Bernstein – jelentette a The New York Times című amerikai napilap.
Több mint 200 zacskó kokaint találtak egy japán férfi gyomrában és beleiben, miután a férfi a múlt héten meghalt egy Mexikóból Japánba tartó repülőgépen – közölték hétfőn a mexikói hatóságok.
Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban – közölte kedd este a Scotland Yard.
Ha valaki elveszíti házastársát vagy élettársát az élete egyik legnagyobb tragédiája. De emellett gondolni kell a praktikus dolgokra is, ilyen például az özvegyi nyugdíj. Az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő elmondta: ez egy



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.